Author: balintlaca

Manapság már ha akarjuk, sem tudjuk elkerülni azokat a képeket a social media-ban, amiken ugyanaz az a személy szerepel, mint aki a képet készítette. Ez a selfie, vagyis az önfotó, mely során valaki saját magáról csinál képet. Influencer-ek, céges profilok használják különböző bejegyzésekhez, hogy testközelibb...

Az energiaital-piac Magyarországon is nagyon telített. Egyre több reklámot, plakátot látni, és bizony van 1-2 olyan nagyobb név, akik híres emberek segítségét is képesek kérni. Ilyesmi volt Slash és a Monster együttműködése, az viszont, hogy a hazánkból származó, itthon piacvezető Hell a hollywood-i színészek egyik legismertebbjét...

Multinacionális cégek szintjén a pozícionálást és a teljes marketinget nem egy-két ember, hanem egy teljes csapat irányítja. Ehhez képest előfordul, hogy még az ilyen nagyok is mellé lőnek. 1. Történt ez 1994-ben, amikor a Heineken a labdarúgó VB miatt a résztvevő országok zászlaját rakta az üvegre....

Azt, hogy hogyan kell helyesen írni, már az általános iskolában megtanuljuk. Gyakorlatilag éveket, sőt, több, mint 1 évtizedet töltünk el azzal, hogy megismerjük töviről hegyire a magyar nyelvet. Na ehhez képest ezt nem mindenkinek sikerül elsajátítani. Most, hogy mindenkinek nyilvános a véleménye és élete, kiderül, hogy...

2002-ben alapították meg az iwiw-et, ahova megannyi magyar fiatal regisztrált, hogy nyomon követhessék ismerőseik és lehetséges ismerőseik mindennapjait, posztjait, képeit. Az idő múlásával már más felület lett menő, és egyre inkább újabb és újabb oldalakon fejezik ki magukat a tinik, szüleik pedig követik őket. Az iwiw.hu-ról...

Vagy inkább csak egy. Az, hogy számot írunk címbe, csupán figyelemfelkeltés. Most, hogy hatalmas információ áradat zajlik az interneten, egyszerűen nincs idő mindent elolvasni. Ezért ha már 2-3 percet tölt valaki egy oldalon, az a felület már büszke lehet, hogy ennyire lekötötte az olvasót. Pont emiatt...

Azzal valószínűleg nem mondunk újat, hogy sokkal könnyebb eladni bármit, ha az alábbi 3 szereplőből legalább az egyikkel dolgozunk: Kisgyerek Szexi nő Kutya/macska, egyéb háziállatok Nagyon sokan próbálkoznak azzal, hogy egy plakáthoz vagy videóhoz egy dekoratív hölgy segítségét kérik, hiszen sokkal jobban felfigyel rá a közönség....

Meghosszabbítható egy kampány? Előfordult már, hogy annyira nem ment egy marketing terv, hogy kénytelen voltál kitolni a határidejét? Esetleg olyan sok bevételt hozott, hogy nem tartottad érdemesnek leállítani? Attól még következetesnek és szigorúnak kell lenni. A vevőiddel úgy kell bánni, mint ha a gyerekeid lennének. Ha...

A világ nagyon gyorsan fejlődik. Olyan technikai megoldások kerülnek napvilágra, amik korábban elképzelhetetlenek voltak. Mégis nagyon sokszor a múltba kell visszanyúlnunk. Sokan a korábban elvégzett dolgokból tudnak újra bőrt lehúzni. És ezzel igazából nincs semmi gond. Több zenész, színész, sportoló tud ügyesen azzal dolgozni, hogy valamikor...

A Kétfarkú Kutyapárt egyik kettős kampányprogramja az örök élet és ingyen sör. Ezt nyilván senki sem veszi komolyan. Pedig volt olyan cég, akik hasonlót vittek véghez. Ugyanis a Northbound Smokehouse étterem bevezette azt a szolgáltatást, hogy ha előre kifizet egy fogyasztó 1000 dollárt, akkor onnantól kezdve...