Okos rózsafüzér a Vatikántól

PNGN, vállalkozás, marketing

Okos rózsafüzér a Vatikántól

Már nagymamáinktól hallhattuk, hogy haladni kell a korral. Miért pont a világ egyik legelterjedtebb vallása ne haladna?

Ez azért is fontos, mert Nyugat-Európában és Észak-Amerikában már egyre nehezebb a fiatalokat a katolikus vallás felé terelni. Ezért azt találták ki a pápai államban, hogy elkészítik a világ első okos rózsafüzérét, melyet Android-hoz és iOS rendszerhez is tudnak alkalmazni.

Az applikáció lényege, hogy megtanulják a fiatalok az imádkozás módját, hasznos olvasmányokhoz jussanak hozzá. Ráadásul ennél összetettebb a rendszer, hiszen napi „to do list”-et is össze tudnak rakni a felhasználók.

Természetesen, ha már smart eszközről van szó, nem maradhat el a lépésszámláló az eszközből, valamint jelzi az elégetett kalóriát is.

Egyelőre csak olaszországi címre lehet rendelni 99 euróért, de természetesen ez majd folyamatosan bővülni fog.

Képek forrása:

www.dezeen.com
www.24.hu