14 júl Mire használják a fiatalok az okostelefonokat?
A Telenor hét országban végzett vizsgálatot, melynek célja az volt, hogy kiderítsék, mire használják a mai fiatalok azt az eszközt, mely nélkül el sem indulnak.
A Telenor Research a 16-35 év közötti felhasználók mobilkommunikációs szokásait vizsgálta. Az alanyok magyar, szerb, svéd, norvég, thai, maláj és pakisztáni fiatalok.
Bátran kijelenthetjük, hogy ebben a felgyorsult világban a mai fiatalok lételeme a mobil, s mindig náluk van. Ezen az eszközön tartják a kapcsolatot szinte mindenkivel, s a feladataikat is ennek a kütyünek a segítségével végzik el.
A vizsgálatból kiderült, hogy a hagyományos hanghívás fontosabb számukra a Facebook Messengernél, és egyéb üzenetküldő applikációknál. Viszont a szöveges üzenetek tekintetében már népszerűbbek az olyan beszélgetésre alkalmas applikációk, mint például a Viber, a hagyományos SMS-nél.
A hazai vizsgált személyek eredményei szerint a magyarok több, mint háromnegyede (78%) leginkább telefonálásra használja készülékét. A második leggyakoribb tevékenység a különböző csevegésre kifejlesztett alkalmazások használata. Kicsit ellentmondásos az az eredmény, miszerint a magyar fiatalok számára a hanghívás a legfontosabb, mégis az üzenő applikációk használatával töltenek el több időt. Ennek talán az az oka, hogy a hívás pénzbe kerül, s a legtöbb ismerős, barát szintén az applikációk segítségével kommunikál.
A fiatalok nagyobb része (57%) küld e-mailt napi rendszerességel, mint SMS-t (36%).
A Skype, mint internettelefonos alkalmazás még nem örvend nagy népszerűségnek a vizsgált mobilhasználók között, ugyanis csupán 28%-uk használja napi rendszerességgel.
Fontos megemlíteni, hogy milyen különbségek vannak az országok között, a kommunikációra alkalmas szolgáltatások használatát tekintve. A magyarok körülbelül azonos arányban kommunikálnak a hagyományos- és internetes szolgáltatások segítségével. A maláj és thai fiatalok inkább az internetes applikáció mellett teszik le a voksukat. A vizsgált személyek közül a Szerbiában élők 94%-a telefonál legalább egyszer naponta.
Az internetes üzenetküldő applikációk használatának tekintetében a magyar fiatalok lekörözik a skandináv és pakisztáni személyeket, viszont a szerb, thai és maláj felhasználókat nem.
A fiatalok nem csak kapcsolattartásra használják a mobilokat. Egyre többen használnak játék alkalmazásokat a készülékeken. A magyar, thai és maláj fiatalok játszanak a legtöbbet a vizsgálatban résztvevő országok közül.
Ezek az információk nagyon hasznosak lehetnek, hiszen a vizsgálat eredményeiből olyan eredményeket kapunk, melyek segítenek abban, hogy milyen csatornákon érhetjük el leghatékonyabban az okostelefont használó személyeket. Látszik, hogy a kommunikáció során igen nagy szerep jut a kapcsolattartása használt applikációknak, illetve a szórakozásra használt játék applikációknak is.
Forrás: https://www.mmonline.hu/cikk/erre_hasznaljuk_a_teelfonunkat