Marketing megjelenés a mezen

PNGN, vállalkozás, marketing

Marketing megjelenés a mezen

A multinacionális vállalatok folyamatosan szem előtt akarnak lenni. A sportban ehhez jó módszer lehetne az, hogy különböző felszereléseken is megjelennek olyan márkák, amiket nem feltétlen azonosítunk a sporttal.

Ez a trend Magyarországon nagyon jellemző, hiszen még Kovács „Koko” István nadrágja is tele volt logókkal. Még a Lays is megjelent a felszerelésen, pedig annak a cégnek a terméke minden, csak nem hasznos produktum a sportolók számára. Valamint a Müller sem kifejezetten sportmárka. De hát a pénz beszél. Ugyanakkor ha például a legnagyobb labdarúgó ligákat figyeljük meg, mindössze egy főszponzor nevét láthatjuk csak a mezeken. Ez azt segíti elő, hogy nem tűnik egy reklámfelületnek a sportoló és annak felszerelése (még ha az is), mert nincs tele különböző márkákkal.

Az NBA és a magyar NBI-es kosárlabda bajnokság között is ez az egyik nagy különbség üzleti szempontból (valamint természetesen még akad bőven differencia). A magyar játékosok meze ugyanis tele van különböző cégek logóival. Az észak-amerikai kosárlabda bajnokság viszont még úgy is nagy hírnévnek örvend, hogy nem követi ezt az irányt és köszöni szépen, nem kér a túlreklámozott mezekből. Most már legalább elérték azt, hogy minden csapatnak van egy-egy olyan támogatója, melynek neve megjelenik a mez egy kicsiny szegletében.

(kép forrása: www.tribpub.com)

Ez az új partneri szerződés megkötése után lépett életbe. Ugyanis 2015 júniusában az NBA befejezte hosszú távú partnerségét az Adidas-szal, és nyolcéves, egymilliárd dolláros szerződést írt alá a Nike-kal. Összességében 245%-os növekedést jelentett a váltás az előző ügylethez képest. A 2017-2018-as szezonban 9,3 millió dollárt hozott a mezekből származó bevétel átlagosan egy csapatnak.

Az egész téma apropója egy tragikus hír, Kobe Bryant hirtelen halála, ugyanis a múlt hét során helikopter balesetben életét vesztette. Bryant a Los Angeles Lakers játékosa volt 1996-tól 2016-ig. Karrierje során természetesen nem csak a kosárlabdázásból élt, hanem a szponzori és reklámszerződésekből is bőven csurrant-cseppent. Na de, hogy jöhet ide a mezekből nyerhető bevétel. Kobe megtette azt, amit ritkán szoktak olyan játékosok, akik egész pályafutásukat egy csapatnál töltik. Mezszámot váltott. Ugyanis 8-as mezszámban játszott, majd aktív időszaka második felére 24-esre váltott. Lehet ehhez különböző üzeneteket kötni, miszerint direkt eggyel nagyobb számot akart, mint a korábbi sztár, Michael Jordan, de nem kell ennyire mesésen beállítani. Természetesen e mögött üzleti megfontolás is állhat, hiszen ez nagyobb bevételt eredményez a mezekből. Ugyanis aki igazán szereti Kobe-t, és van egy Lakers 8-as meze, az bizony megveszi a 24-es számmal ellátottat is. 1 karrier, 1 csapat, dupla bevétel.

(kép forrása: medium.com)

Nyugodj békében Kobe!

(Borítókép forrása: dribbble.com)